Az állatmentők mindennap azért küzdenek, hogy ártatlan, bajba esett kutyákon segítsenek, azonban néha olyan esettel találkoznak, ami összetöri az ő szívüket is. Így történt ez most is, amikor egy segítségre szoruló, rémült kölyökkutyára bukkantak.
A megsérült kutya a földön feküdt magatehetetlenül, közben pedig segítségért kiabált. Szerencsére egy állatbarát ember meghallotta a kölyök segélykérését és azonnal hívta az állatmentőket, akik egyből kiértek a helyszínre. Amikor meglátták a kiskutyát, felfedezték, hogy körülbelül öt hónapos és a lábát sebek borítják. A fertőzött sebet már a kukacok is ellepték, ami nyilvánvalóvá tette, hogy régóta megsebesült és nagy fájdalmai vannak.
Az állatmentők elvitték őt egy menhelyre, ahol ellátták a fertőzött sebeket. Valószínű korábbi bántalmazások miatt, de nem volt képes megbízni az emberekben, mindig ijedt volt és remegett az emberek társaságában.
Az állatmentőket azonban ez nem tántorította el őket a segítségben, türelmesek voltak vele és idővel ahogy a sebei is gyógyultak, úgy egyre jobban kezdett bízni az emberekben is. Később pedig már más kutyákkal is képes volt találkozni.
Idővel Barney már arra is készen állt, hogy egy család tagja legyen. Az állatmentők hamar megtalálták neki a legtökéletesebb otthont, ahol mindenki nagyon szereti őt. Hatalmas udvaron tud szaladgálni, és nem egyedül, hiszen egy kutyatestvérre is szert tett.
Szerencsére Barneyra időben rátaláltak és segítettek rajta, most pedig élvezheti a sok szeretetet és törődést, amit új családjától kap. Végre megkapta azt a tökéletes életet, amit minden kutya megérdemel.