A mozgó autóból kidobott pitbullt megmentik – majd váratlan meglepetést okoz

Penny

Amikor Pennyt, a pitbullt megmentették, megmentői ekkor még nem is sejtették, hogy valójában egyszerre két életet is megmentenek.

Pennyt egy mozgó autóból dobták ki az út szélére, szerencsére azonban egy ottani kórházban lévő dolgozók észrevették őt és segítettek rajta. Penny rettentően sovány volt, testét sebek borították, és szívférgesség következtében szívelégtelenségben szenvedett. A sebek miatt mindenki arra következtetett, hogy Pennyt kutyaviadalokra használták.

Az állatorvosok felhívták Donna Velezt, egy pitbulloknak való menhely alapítóját, hogy megkérdezzék, tud-e segíteni Pennyn. Bár Donna tudta, hogy a menhelye tele van, mégsem akart lemondani Pennyről, ezért elhatározta, hogy minden áron segít rajta.

Penny

Donna minden követ megmozgatott, és hamar sikerült találnia egy családot, aki készen állt örökbe fogadni Pennyt. Penny hamar beilleszkedett a családba, és gyorsan összebarátkozott mindenkivel.

A legnagyobb meglepetést Penny felépülésében azonban ezen a héten érte, amikor váratlanul kiskutyának adott életet. A kislány a Nickel nevet kapta. Elképesztő módon a Penny által átélt traumák és gyógyszerek ellenére a Nickel teljesen egészséges!

Penny

Hónapokkal később azonban szomorú hírt osztott meg a család.

Sajnos Penny szívelégtelenségben elhunyt. Jennifer így nyilatkozott: “Tegnap este el kellett engednem, szívférgei annyira rosszak voltak, hogy előrehaladott pangásos szívelégtelenségben szenvedett, és a szíve több mint háromszor akkora volt, mint egy normál szív. Békésen ment el a karjaimban. Nickel természetesen velünk marad.”

Penny


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló