Az apró kóbor kutya a takarójára gömbölyödik és arról álmodik, hogy egyszer megtalálja örök otthonát

Nemrég az állatmentők egy apró kutyát mentettek meg, aki egy forgalmas építkezésen aludt, ahol egy kórházat újítottak fel éppen. A rátalálás pillanata amilyen szívszorító volt, olyannyira imádnivaló is.

Alapvető dolog, hogy az emberek a kórházba mennek, amikor segítségre van szükségük. Suzette Hall, egy elkötelezett állatmentő úgy gondolja, hogy ez a kiskutya tudta, hova is kell mennie, ha neki is segítségre van szüksége.

Az apró kölyökkutya egyik éjjel betévedt a felújítás alatt álló kórház zárt területére. Az építőmunkásoknak, akik másnap megtalálták, fogalmuk sem volt, honnan jött, de elhatározták, hogy segítenek neki.

takaró

A munkások először megpróbálták elkapni a később Elliot névre keresztelt kutyát, de nem jártak szerencsével. A kutya megrémült, és valahányszor a közelébe került valaki, azonnal elrohant. Többszöri sikertelen próbálkozás után a munkások úgy döntöttek, hogy egy tapasztalt állatmentőt keresnek, hogy segítsen megmenteni Elliotot. Közben mindent megtettek, hogy a kutya a lehető legjobban érezze magát.

– Hagytak neki egy takarót, ő pedig odament, és ráfeküdt “– mondta Hall. –” És ezután minden nap a kis takaróján várt.”

takaró

A munkások ételt és vizet készítettek a kutyának, és végül megtalálták Hall elérhetőségét. Felvették a kapcsolatot, és Hall azonnal elindult, hogy segíteni tudjon a kiskutyának.

A nő hosszú idő után sem tudta elkapni a kutyust, ezért csapdát állított neki, amibe virslifalatokat helyezett. Végül 2 óra elteltével a csapda sikert hozott.

takaró

Hall ezután egyenesen az állatorvoshoz vitte Elliotot, ahol teszteket végeztek, hogy jobban megnézzék az egészségi állapotát. A kutyának volt néhány fertőzése, amelyeket az orvosok könnyen kezeltek antibiotikummal, de egy teszt eredménye sokkolta őket. Kiderült, hogy egy rugó van a gyomrában, amit azért evett meg, hogy csökkenteni tudja az étvágyát.

Később Elliot egy ideiglenes otthonba került, ahol egy finom, puha takaróval várták, amit egyből megszeretett. Elliot még várja a szerető családot, aki örökbe fogadná, de egyelőre nagyon élvezi az ideiglenes gazdája társáságát is.

takaró


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló