Nekünk gazdiknak talán a legrosszabb rémálmunk az, ha a kutyánk minden nyom nélkül eltűnik, hiszen rájuk is teljesértékű családtagként tekintünk. Sokszor pár nap alatt visszatérnek az otthonukba az elveszett állatok, azonban van olyan is, amikor hosszú évek elteltével találkoznak újra a gazdival.
Ugyanígy történt egy fiatal férfival is, Mr. Franki-vel, aki 6 évvel ezelőtt vesztette el kutyáját, és hiába kereste mindenhol, sajnos nem talált rá. Egy nap azonban a vezetés közben látta, hogy kutyája éppen az utcán sétál, egy másik férfi társaságában. Leállította az autóját, majd elindult feléjük.
Amikor a kutya észre vette rég nem látott gazdiját, egy kicsit összezavarodott, ahogyan az új gazdája is. Amikor pedig felismerte a férfit, nagyon izgatott lett, majd megállíthatatlan farokcsóválás és pusziosztogatás vette kezdetét. Ekkor nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy a kutya tudja kivel találkozott.
A jelenlegi gazdi elmondta, hogy a kutyára kóborként talált rá, így úgy döntött, hogy örökbe fogadja. Hogy egyikőjük se mondjon le a kutyáról, megbeszélték, hogy ezekután felváltva fognak vigyázni rá, ami mindkét férfit és a kutyát is boldoggá tette.