A mamakutya szíve összetörik, miután gazdái kölykeivel együtt az út szélén hagyják

anyakutya

Sajnos nagyon sok olyan szívszorító történet létezik, amelyben ártatlan kutyák maradnak magukra egy felelőtlen gazdi miatt. Szegények semmiről nem tehetnek, mégis ők szenvednek a legjobban.  Így történt egy mamakutyával is, aki kölykeivel került az utcára.

Egy Szerbiában lévő menhelyre egy nap hívás érkezett egy magára hagyott kutya miatt, aki mellett két kölyökkutya feküdt. A gazdái direkt hagyták el őket, a mamakutya pedig összetört szívvel várta, hogy visszamenjenek értük, ami sajnos nem következett be. Ám amikor az arra felé járó emberek étellel és vízzel kínálták, nem fogadta el. Tudták, hogy a kicsiknek napjaik lehetnek így hátra, ekkor hívták fel az állatmentőket.

anyakutya

A Mladenovac Kutyamentők azonnal elindult, hogy segítsen a kutyákon. Amikor megérkeztek, az anyakutya a magas fűben próbált elrejtőzni kölykeivel az idegenek elől. Az állatmentők igyekeztek beférkőzni a kutya bizalmába, ami sikerült is, kezdett megbízni bennük.

Miután étellel és vízzel kínálták, már képes volt elfogadni, így a kölykeit is meg tudta etetni. Az állatmentők észrevették, hogy a kölykök csak pár naposak lehettek, hiszen még a szemüket sem nyitották ki. A kutyamamán látni lehetett a hálát, megengedte, hogy a kicsiket is elvigyék magukkal.

anyakutya

Az egyik állatmentő még egy utolsó átvizsgálást végzett a fűben, nem-e maradt még ott egy kiskutya. Végül azonban talált egyet! Ha nem megy vissza leellenőrizni, akkor a kicsi valószínűleg nem éli túl.

anyakutya

Az anyukát Molinak nevezték el és egy alapos kivizsgálás után ő és a kicsik ideiglenes otthonba kerültek, ahol rengeteg szeretetet és törődést kaptak, így remélhetőleg az anyakutya szíve is hamarosan begyógyul a sok csalódottságtól. Később elmondták, hogy miután mindannyian jobban voltak és erősödtek mindenki egy örök, szerető otthonra talált!


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló