A vak kutyus a műtét után először látja a gazdáját – szívmelengető videó

Bob, a kutya számára az elmúlt pár hónap nagyon sötét volt – szó szerint. Sajnos Bobnak szürkehályog lett a szemén, ami olyan súlyossá vált, hogy később teljesen megvakult. Szegény kutya életét ez nagyon megnehezítette és lelkileg is megviselte.

Gazdája elmondta, hogy sokkal csendesebb és óvatosabb volt, mert félt, hogy nekimegy a tárgyaknak, bútoroknak. Gazdáját mindig izgatottan, futva üdvözölte, amikor hazaért, ám már ezt sem tudta megtenni, ami nagyon megtörte őt. Szerencsére Bobnak nem kellett örökre elbúcsúzni gazdája arcától, ugyanis volt megoldás a problémájára.

Bob

Sikerült találni egy szakembert, aki képes volt szürkehályog műtéttel visszahozni Bob látását. Ekkor pedig minden megváltozott, Bob végre újra látott! Ami pedig a legfontosabb volt számára, az a gazdája, akivel a műtét másnapján találkozott, ez pedig csodálatos pillanat volt mindekettőjük számára.

Bob

Bob végre hónapok után újra láthatta gazdáját és újra üdvözölhette őt, ahogyan ezelőtt. Bob ezekután+ teljesen megváltozott, visszanyerte eredeti vidám, boldog kisugárzását, amilyen mindig is volt.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló