Nem tudja leplezni az örömét a bolt előtt kidobott kiskutya, miután valaki magához veszi

Az egyik legkegyetlenebb dolog, mikor a gazdák kutyákat és macskákat tesznek ki és hagynak magukra. Szerencsére azonban sok jószívű ember és állatmentő van, akik segítenek és vagy befogadják vagy menhelyre viszik ezeket az elhagyott állatokat.

Nemrég egy videó járta be az internetet, amit állatszerető emberek osztottak meg egymás között. A főszereplője egy magára hagyott kiskutya, akit megmentettek, ezzel pedig kapott egy második esélyt a boldog életre. A videót egy nonprofit, görög állatvédő szervezet osztotta meg.

Láthatod, hogy egy elhagyott, fehér színű kiskutya kuporog egy kartondobozban egy szupermarket előtt. Az állatvédők szerint a gazdája azért tehette éppen erre a forgalmas helyre, mert itt nagyobb eséllyel találnak rá és kerülhet szerető gazdához. Sajnos azonban sok járókelő ment el mellette úgy, hogy tudomást sem vett róla.

Görögországban nagyon sok a kóbor kutya, az emberek már hozzászoktak a látványukhoz és a sírásuk hangjához is. Nem meglepő, hogy már szinte közönyösen mennek el mellettük, rájuk sem pillantva

Hála Takis-nak, a Takis Menhely alapítójának, ez a kiskutya megmenekült. Hazavitte magával és a Maisie nevet adta neki. Annak ellenére, hogy eddigi életében az emberek nem sokat foglalkoztak vele, kedves volt és barátságos. Boldogan játszott a többi kutyával a menhelyen és lett egy barátja is, Ozzy.

A menhelyen boldog az élete, de szüksége van igazi gazdira is. A gazdi pedig hamarabb meglett, mint azt Takis hitte volna. Egy krétai farmon élő, kedves pár vette magához a kiskutyát. Az új otthonában rengeteg kis társa veszi őt körül.

A Takis Menhelynek és a szerető párnak köszönhetően Maisie ma már azt a boldog életet éli, amit mindig is megérdemelt volna.


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló