19 vicces kisállat, aki elakadt és a gazdi segítségére volt szüksége

Az állatok bohóckodása nélkül az élet unalmas lenne. A fő oka pedig annak, hogy az állatok a legváratlanabb helyeken ragadnak, a kíváncsiság. Legtöbb esetben pedig a gazdi segítségére van szükségük, hogy ki tudjanak kerülni a szorult helyzetből. A gazdiknak ez egy nagyon vicces pillanat, amit szerencsékre meg is örökítenek és ebben a cikkben ezeket meg is osztjuk veletek.

1. “Nem tudom, hogyan mászott fel oda, de az biztos, hogy lejönni már nem tudott.”

vicceskisállat

2. Majomnak képzelhette magát.

vicceskisállat

3. Edd élete legnagyobb tévedése.

vicceskisállat

4. “A kutyám beragadt a sövénybe, de úgy tett, mintha minden rendben lenne.”

vicceskisállat

5. “Sosem gondoltam volna, hogy képes beragadni egy WC papír gurigába.”

vicceskisállat

6. “Bejöttem, hogy megtaláljam a teknősömet. A nyomokat összerakva, úgy tűnik, kakilt, ami a lábára ragadt, majd körbe futkározva próbálta leszedni és felborult.”

vicceskisállat

7. “A kutyám lyukat rágott a törülközőjén és bedugta a fejét rajta. Most úgy hordja a házban, mint egy poncsót.”

vicceskisállat

8. “Hallottam, hogy valami történik a konyhában, majd sikolyokat hallottam. Bementem és ezt láttam. Egy kecske ragadt a szemetesembe.”

vicceskisállat

9. Ezt a srácot ma elfogták, miközben betörést követett el egy automatában a Pine Ridge-i gimnáziumban.

vicceskisállat

10. Ezt a kövér bolondot az állatvédelemnek kellett megmentenie. 

vicceskisállat


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló