Egy szerdai reggeli időben éppen a menhely dolgozói érkeztek meg a munkahelyükre, amikor valami szokatlan dolgot vettek észre. Egy kutyát láttak meg, aki a menhely kapujához volt kötözve. Amint a kutya észrevette a menhely dolgozóit, rögtön izgatott lett és csóválni kezdte a farkát, abban a reményben, hogy észreveszik és kiszabadítják onnan. Abban senki nem volt biztos, hogy mióta lehetett ott, de az nyilvánvaló volt, hogy a gazdája szándékosan hagyta ott.
“Nagy, barna kutyaszemekkel nézett minket, fejét a rácsok közé nyomta, a füle pedig hátra biggyesztette. Biztos nagyon zavart és tanácstalan volt.” – mondta a menhely szóvivője.
Az aranyos kutya mellett nem volt levél és nem volt rajta biléta sem, ami után kiderült volna, hogy ki is ő valójában. Ezután a kutyát bevitték a menhelyre és a Misty nevet kapta. Szegény kutya nagyon le volt soványodva és bőrbetegségtől is szenvedett.
Misty hamarosan teljesen rendbe jön, de remélik, hogy megtalálják korábbi tulajdonosát és felelősségre vonhatják. Misty amint készen áll, örökbefogadható lesz. Akkor pedig biztosan egy olyan otthonba fog kerülni, ahol nagyon szeretik és soha nem lennének képesek arra, hogy elhagyják őt.