A nő attól tart, hogy új otthona kísértetjárta – aztán rájön, mi is történik valójában

Christina Farley még csak pár hónapja költözött be új lakásába, a kolumbiai Medellínbe, amikor a furcsa dolgok miatt félni kezdett az otthonában. Próbált nem rossz dolgokra gondolni, de amikor már megmagyarázhatatlan dolgok történtek a ház körül, azt gondolta, hogy kísértetjárta.

“A harmadik nap körül kezdtem észrevenni, hogy furcsa dolgok történnek. Egy nap hazajöttem, és az összes wc papír ki volt tekerve, mintha egy macska játszott volna vele. Aztán képkeret esett le a földre. Úgy éreztem, figyelnek.” -mondta Christina.

galamb

A nő aznap este egyáltalán nem aludt, rettegett és sírt, azt gondolta, van valaki a házban. Végül kiderült, hogy igaza volt, de a vendég nem egy szellem volt.

Néhány nappal később Christina épp otthon dolgozott, amikor egy madár repült be hozzá és a tv tetejére ült. Farley adott néhány percet a madárnak, hogy összeszedje magát, aztán hozott neki vizet.

galamb

Másnap, amikor reggel felkelt, észrevette, hogy a madár a párkányon ül és őt nézi, majd egyszerűen berepült. Hamar rájött, hogy nincsenek szellemek az otthonában, hanem a madár szolgálja ki magát mindennap.

Christina végül megkönnyebbült, azóta pedig mindennap találkozik új barátjával, aki folyton eljön hozzá látogatóba. Bár Christina nem gondolta, hogy valaha is lesz egy szobatársa, de egyáltalán nem bánja, hogy így alakult.

galamb


Mi a véleményed?

Még több olvasnivaló